2011. július 18., hétfő

Lehetséges, hogy megátkoztak?

Hogy a mágia (ha fekete, ha fehér) hogyan hat, azt az ember máig csak találgatni tudja. A legvalószínűbbnek az hangzik, hogy gondolataink energiaként távoznak belőlünk, és ha elég koncentráltan gondolunk, akarunk, vágyunk valamire, és eközben ráadásul szintén nagy energiát kibocsátó segédeszközöket használunk, energiánk célba ér.



Másoknak kárt, betegséget, halált kívánni, és azért különböző mágiákat végezni, áldozatot kínálni – ez a fekete mágia. De még mielőtt egy szót is vesztegetnénk a fekete mágiára, szögezzük le, hogy az energia, amit kibocsátunk, legyen az bármilyen, visszapótlódik hozzánk, méghozzá ugyanolyan rezgésű, mint amilyent kibocsátottunk.gy tehát, aki másnak rosszat kíván, számíthat rá, hogy előbb-utóbb ugyanazt a rosszat fogja visszakapni. Innen hát a mondás, hogy az átok visszaszáll.

Ősidőktől fogva

Ha a mágia eredetét, fejlődését nyomozzuk, hamarosan a metafizikus világnézetek labirintusában találjuk magunkat, mi több, egészen az ősidőkig vissza kell mennünk. Már az ősember is használta a mágiát, amikor barlangja falára lerajzolta az elejteni vágyott bölényt, és önmagát, mint legyőzhetetlent, nagyot és erőset ábrázolta.

Ha hitelt adunk a mágia erejének, és behatóbban megismerkedünk a különböző fortélyokkal, technikákkal, és tiszta a szívünk, megnyugodhatunk. A fehér mágia erősebb, mint a fekete, vagyis ha rítusait őszinte szívvel és hittel alkalmazzuk, megóvhatjuk magunkat és családunkat a fekete mágia szörnyű pusztításától.

Rontás az elhappolt örökség miatt

Katalint harminc éve ismerem, együtt jártunk óvodába, aztán általános iskolába. Mindig jókedvű, derűs, energikus lány volt. De egy nap, mintha végleg beborult volna felette az ég. Először is rohamosan fogyni kezdett, pedig addig sem volt éppen kövér. Miközben a rendes évi szűrővizsgálaton kiderült, hogy kezdődő méhnyakrákja van, a férje egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy válik, mert beleszeretett valaki másba. Még mielőtt betegállományba mehetett volna, leépítés miatt kirúgták a munkahelyéről. A gyereke csavarogni és inni kezdett.

– Mi jöhet még? – zokogott a telefonba.
Katalin bak jegyű lévén sosem hitt a kézzel nem megfogható dolgokban, de most egyik barátnője azt javasolta, menjen el egy táltoshoz, és nézesse meg magát, mert szerinte valami csúnya átkot szórhatott rá valaki. Katalin először csak legyintett, majd hirtelen eszébe jutott, hogy néhány hónappal azelőtt volt egy csúnya örökösödési ügye a hetven éves nagynénjével. Az idős hölgy úgy gondolta, hogy Katalin apai öröksége neki is jár, legalább felerészben, hiszen az elhunyt a testvére volt. De mivel Katalin volt az egyedüli leszármazott, a jog szerint őt illette apja háza, és félretett pénze. A nagynéninket, csak hogy helyreálljon a családi béke – átadott egy betétkönyvet kétmillió forinttal, pedig az sem járt volna neki. De gondolta, jut is, marad is, és bizonyára nagy szüksége van a pénzre a néninek, ha képes volt megtámadni a jogi formát.

Amint ez a történet végigfutott az agyán, már hallotta is anyja hangját a régmúltból, amikor rendszeresen boszorkánynak titulálta a nagynénit. Katalin édesanyja tizenöt évvel ezelőtt meghalt, és soha nem szerette Klárika nénit, ha tehette, messze elkerülte, mert félt az átkaitól.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése